Egyszer a jég, másszor a hőség
Komoly gazdasági károkat okozhat az aszály miatti terméskiesés
A szélsőséges időjárás miatt az idei első fél évben már másfélszer annyi mezőgazdasági kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz, mint tavaly, összesen 1,2 milliárd forint értékben.
2013.08.13 16:23MTI
A biztosító tájékoztatása szerint a károk 84 százalékát a jégverés okozta, a fennmaradó rész döntő többsége, 12,3 százalék viharkár volt. A legnagyobb kifizetéseket a kalászosokban, repcében és a dinnyetermésben keletkezett károk után térítette a biztosító.
A legsúlyosabb esetek között szerepelt például egy, a március 15-i hófúvásos hétvégén tönkrement szabolcsi fóliás termesztő-berendezés, melyre 34,5 millió forint kártérítést nyújtott a Generali. Sopronban 25 millió forintos kár után fizetett a biztosító, az alpokaljai városban egy május eleji jégeső elverte a repce- és búzatermést. Június végén pedig Szolnok környékén okozott 20 millió forint feletti kárt a jég a vetésben, melyet már szintén megtérített a társaság. A tavalyi legnagyobb aszálykárt egyébként egy Kecskemét melletti vállalkozás jelentette be a biztosítóhoz, erre 10 millió forintot fizetett a Generali.
A biztosító adatai szerint átlagosan évente 130 milliárdos kár éri a mezőgazdaságot, ennek ellenére eddig csak a 4,5 millió hektáros termőterület 40 százalékát biztosították. Az idén több mint 3 milliárd forint az a díjtámogatási keret, melyből a gazdálkodók biztosítási díjaik támogatására pályázhattak, a mezőgazdasági biztosítások pedig már akár hektáronként 2300 forintos éves díj mellett megköthetők voltak.
Míg tavaly 600 államilag támogatott biztosítást kötöttek a Generalinál, az idén ez szám meghaladta az 1600-at. A biztosító az előző évekhez képest jóval több kárbejelentésre számít, egyrészt a támogatott mezőgazdasági biztosítások számának jelentős növekedése, másrészt pedig a szélsőséges időjárás miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:47 Medve elől menekülve fulladt tóba egy 18 éves lány Hargita megyében
- 18:47 Viktor Janukovicsot további 15 év börtönre ítélték Ukrajnában
- 16:48 Óriási áramkimaradás bénította meg Spanyolországot és Portugáliát
- 14:56 Dunai hajóbaleset - megtalálták az eltűnt csepeli edző holttestét
- 12:53 NAV: hatszor bukott meg a próbavásárláson egy budapesti boltos
- 10:34 Négy év fegyházra ítéltek egy férfit, aki miatt halálra fagyott egy hajléktalan nő
- 8:37 Zöld utat kaptak a napfény tompítását célzó kísérletek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06