Felszólítják Orbánt
Együtt-PM: útilaput Balog és Hoffmann talpára!
Mint fogalmaztak, a "mézesmadzagként beígért bérrendezés" helyett a kormány megpróbálja egymás ellen fordítani a pedagógustársadalom tagjait, ráadásul kötelezővé teszi számukra azt, ami korábban pluszmunkának számított.
2013.08.04 11:27MTI
Balog Zoltán erőforrás-miniszter és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár menesztésére szólította fel Orbán Viktor kormányfőt vasárnap az Együtt-PM szövetség, mert álláspontjuk szerint a tárcavezető és az államtitkár megszegte a szakszervezetekkel kötött egyezséget, és elárulta a tanárokat.
Az ellenzéki tömörülés az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: olyan munkaidő-számítási rendszert kényszerítenek a pedagógusokra, amely kiszolgáltatottá és még inkább kizsigerelhetővé teszi őket.
Mint fogalmaztak, a "mézesmadzagként beígért bérrendezés" helyett a kormány megpróbálja egymás ellen fordítani a pedagógustársadalom tagjait, ráadásul kötelezővé teszi számukra azt, ami korábban pluszmunkának számított.
A tanárok így az elmúlt három év legnagyobb vesztesei közé tartoznak, "a minden hozzáértést nélkülöző" oktatáspolitika pedig megbukott - jelentette ki a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség, amely szerint ezért az új tanév már nem kezdődhet Hoffmann Rózsával és Balog Zoltánnal.
Kapcsolódó írások:
- MSZP-Együtt-PM: szó esett a jelöltekről, de megállapodás nem született
- Roma holokauszt - Együtt-PM: közös fellépés kell; KDNP: senki sem bélyegezhet meg senkit
- MSZP-Együtt-PM - elkezdték a tárgyalásokat a választókerületekről
- Együtt-PM: a kormány továbbra sem tudja garantálni a választások tisztaságát
- Korrupció: Polt Péternek vizsgálatot kellene indítania?
- Fidesz-székház - a kerületi jegyzőhöz fordul az Együtt-PM
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


