A Köznevelési államtitkárság szerint
Rövidesen elkészül a pedagógusok kollektív szerződése
Rövidesen elkészül a pedagógusok kollektív szerződése, amelyet a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer szabályait tartalmazó végrehajtási rendeletének kiadása után köthetnek meg.
2013.08.03 18:59MTIEzt az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága szombaton. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez az ágazati kollektív szerződés megkötésének elmaradása miatt.
A PDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a szaktárca és a pedagógus sztrájkbizottság január 22-i megállapodása rögzítette az ágazati kollektív szerződés megkötését az oktatásban érintett szakszervezetek bevonásával. Ennek dátumaként július 31-ét határozták meg, és bár a PDSZ a megállapodást nem írta alá, de a szerződést fontosnak tartja - mutatott rá Mendrey László. A szakszervezeti vezető megbízható információkra hivatkozva ugyanakkor azt mondta: még az a kormányrendelet sincs meg, amely a szerződés alapjait megteremtené. Ezért levélben fordult Balog Zoltán szakminiszterhez, és felajánlotta közreműködését.
A Köznevelésért Felelős Államtitkárság szombati közleményében azt írta: rövidesen elkészül a pedagógusok egész ágazatra kiterjedő kollektív szerződése, "amelyhez hasonló sosem volt a magyar közoktatásban/köznevelésben". A kollektív szerződést a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer részletszabályait tartalmazó végrehajtási rendeletének kiadása után köthetik meg.
A kormányzat a törvény augusztus 27-i elfogadása és e rendelet azzal együtt történő megjelenése után várja a vele együttműködést vállaló pedagógus-szakszervezetek javaslatait, ahogyan erről megegyeztek - fűzték hozzá.
Az államtitkárság közleménye hangsúlyozza, hogy a kormányzat előkészítette a tanév nyugodt megkezdését. Felidézik: a köznevelés megújításával a kormány vállalta, hogy minden gyermeknek biztosítja a jó óvodai, iskolai nevelés, oktatás feltételeit. "A gyerekek, családok és az ország érdekeit egyaránt szolgáló igazságos, méltányos és magas színvonalú köznevelési rendszer" legfontosabb intézkedései szeptembertől lépnek életbe - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


