Augusztus végén várható
Rendkívüli parlamenti ülés lesz a pedagógusbérek miatt
Rendkívüli parlamenti ülés lesz augusztus 20-a után a köznevelési törvény módosítása miatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára
2013.08.01 08:32MTI
Hoffmann Rózsa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ezt azzal indokolta, hogy meg kell teremteni a pedagógusbérekkel kapcsolatos változások jogszabályi hátterét.
A joganyagot már előkészítették, csak a parlament döntése hiányzik - tette hozzá. Hoffmann Rózsa kifejtette, a korábban elfogadott törvény szerint az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus munkakörben pedagógus végzettséggel dolgozók kaptak csak volna béremelést.
A kormány viszont úgy döntött - folytatta -, hogy kiterjesztik a jogosultak körét, viszont kisebb lesz a béremelés mértéke. Ha a parlament elfogadja a módosítást, akkor a pedagógiai szakszolgálatokban és intézetekben, gyermekvédelmi intézményekben pedagógusi munkát végzők is kapnak béremelést. Ennek mértéke az eredetileg tervezett emelés összegének hatvan százaléka, majd minden év szeptemberében tíz százalék egészen 2017-ig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


