Senki nem tehet különbséget
Roma holokauszt - MSZP: "hogy a kisebbségi lét önmagában ne jelenthessen megbélyegzést"
Az MSZP elnöke a roma holokauszt nemzetközi emléknapján arra figyelmeztet, hogy senki sem tehet különbséget az emberek között születésük, származásuk vagy bőrszínük alapján.
2013.08.02 11:59MTI
Fotó: MTI
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető pénteki közleménye szerint az emléknap országoktól függetlenül is fontos mindenki számára, hiszen az általános emberi jogok deklarálásán túl a hétköznapok gyakorlatában sem tehet senki különbséget ember és ember között születése, származása vagy akár bőrszíne alapján.
Mint írja: olyan napra emlékezünk, amely kitörölhetetlen a nemzet és mindannyiunk emlékezetéből, amíg "a tisztességes roma honfitársaink a minden állampolgárt megillető megbecsülésben és elbánásban nem részesülnek Magyarországon".
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: "mindannyiunk kötelessége küzdeni azért, hogy kisebbségi lét önmagában ne jelenthessen megbélyegzést". Álláspontja szerint különösen fontos hangsúlyozni a politikusok felelősségét, mert a kirekesztő politikával szemben nemcsak törvényekkel kell elejét venni az üldözésnek, hanem a hétköznapok során tettekkel is elő kell segíteni a minden tisztességes, törvénytisztelő embert megillető érdek- és jogvédelmet.
"Emlékezzünk tisztelettel és fájdalommal a roma holokauszt áldozataira!" - zárul Mesterházy Attila közleménye.
A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


