Pálffy Ilona a HírTV-ben
Együtt-PM: Ne próbálkozzon választási trükkökkel a kormány!
"...bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye már be a konzulátusra, mondjuk Csíkszeredára ezeket a levélszavazatokat, borítékokat."
2013.07.28 13:30MTI
Az Együtt-PM szerint választási csalást lehetővé tevő technikai megoldásokra utalt egy tévéinterjúban Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. A választási szövetség felszólítja a kormányt, hogy ne trükközzön a választásokon, és ne használja fel politikai játszmájához a külhoni magyarságot.
Az ellenzéki szövetség vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Pálffy Ilona HírTV-ben elhangzott mondataira a 444.hu portál hívta fel a szélesebb nyilvánosság figyelmét. A választások lebonyolításáért felelős szerv vezetője e szerint így fogalmazott a külhonban élő, kettős állampolgárok szavazatainak leadásával kapcsolatban: azokat eljuttathatja "(...) a választást megelőző 15. naptól az adott országban lévő konzulátusokra, nagykövetségekre. Ott majd lesz egy ilyen postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, hanem bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye már be a konzulátusra, mondjuk Csíkszeredára ezeket a levélszavazatokat, borítékokat. Áthozhatják Magyarországra, ott is fel lehet adni postán."
Az Együtt-PM hangsúlyozza, hogy bárkiről is legyen szó, ha mindenféle igazolás nélkül, akár mások nevében is adhat le szavazatot, akkor azzal sérülhet a választás tisztasága, ha viszont beazonosítható, hogy mely szavazat kihez tartozik, azzal sérülhet a választás titkossága.
A szövetség szerint a kormánynak nem ez az első elképzelése, amellyel kapcsolatban a magyar demokraták arra figyelmeztetnek, hogy azok alkalmat adhatnak választási csalás megvalósítására.
"Ez a rezsim olyan rosszul kormányoz, hogy tiszta választások esetén bizonyosan megbukna. Normális országokban azonban erre nem a választások elcsalása, hanem a jobb kormányzásra való törekvés a válasz" - fogalmaznak.
Az Együtt-PM felszólítja a kormányt, hogy ne trükközzön a választásokon, ne használja fel újabb politikai játszmájához a külhoni magyarságot, a határon túlról érkező szavazatokkal kapcsolatban pedig olyan rendszert alakítson ki, amely biztosítja a törvényes és tisztességes választásokat Magyarországon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06