Nincs munka
Elüldözte a kormány a fiatalokat Magyarországról - állítja az MSZP
Gúr Nándor: a kormány egyik fő választási ígérete az volt, hogy 1 millió új munkahelyet teremt, ehhez képest most kevesebben dolgoznak, mint a válság előtt vagy a kormányváltás utáni első negyedévben.
2013.07.28 11:27MTI
Fotó: MTI
Az MSZP szerint a kormány elüldözte a fiatalokat az országból egyebek mellett azzal, hogy nem teremtett nekik munkalehetőséget.
Gúr Nándor MSZP-s országgyűlési képviselő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Központi Statisztikai Hivatal kutatása szerint a 18-49 éves korosztályból 335 ezren tartósan külföldön vannak. A kormány egyik fő választási ígérete az volt, hogy 1 millió új munkahelyet teremt, ehhez képest most kevesebben dolgoznak, mint a válság előtt vagy a kormányváltás utáni első negyedévben.
A képviselő azt mondta, 2009-ben kormányrendeletben ösztöndíjat biztosítottak a hiányszakmákban tanulóknak. A kormányváltás után újabb hiányszakmák keletkeztek, de az új kormány "bénultan nézte" a folyamatot, így semmilyen pozitív változás nem történt. Nem próbált meg egyezséget kötni a munkáltatókkal sem, nem akadályozták meg az elvándorlást - hangsúlyozta Gúr Nándor.
Kérdésre válaszolva a képviselő azt mondta, a szakképzéseknek egymásra kell épülnie, a kormánynak a hátralévő időben az iskolarendszeren belüli képzéseket a felnőttképzési rendszer képzéseivel össze kellene hangolnia.
Kapcsolódó írások:
- Czomba: nő az egyszerűsített foglakoztatás keretében dolgozók száma
- Czomba szerint a kisvállalkozások támogatása 6500 új munkahelyet teremtett
- Orosz befektető települ Balatonlellére
- Selmeczi: eddig 680 ezer embernek segített a munkahelyvédelmi akció
- Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


