"Ingyen" pénzt akar az ellenzék

PM: Minden fizetés mentesüljön a tranzakciós illeték alól

Az állam ne csak bizonyos minisztériumok dolgozóinak, hanem minden bérből élő állampolgárnak térítse meg a fizetését terhelő tranzakciós díjat.

2013.07.23 13:08MTI

Erről Scheiring Gábor, a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, korábban többször sikertelenül kérték a kormánytól a tranzakciós illeték eltörlését és egy új, spekulációs adó bevezetését, de remélik, új javaslataikat már elfogadja a kabinet.

Kiemelte: a lakosság általánosságban több mint havi ezer forintos többletköltséggel szembesült a bank- és sárgacsekkadó következményeként. Példaként említette, hogy egy százezer forintos fizetés fogadása, majd levétele után ezerkétszáz forint illetéket kell fizetni.

Scheiring Gábor úgy fogalmazott, az új adóformák "embertelenségével" Orbán Viktor miniszterelnök is szembesült, ám annak terhei alól csak egyes minisztériumok dolgozóit mentesítik. A Miniszterelnökségen például évi 30 ezer forintos költségtérítést kapnak a tisztviselők erre, más tárcáknál pedig ez az összeg akár 50 ezer forint is lehet - közölte a Blikk információra hivatkozva.

Az Együtt-PM szerint ez a helyzet teljesen elfogadhatatlan, ezért a párt azt kéri, hogy az állam mindenkinek térítse meg a fizetését terhelő tranzakciós illetéket - hangsúlyozta Scheiring Gábor, aki hozzátette: hosszú távon a legjobb megoldásnak továbbra is azt tartanák, ha a kormány - brüsszeli mintára - kidolgozna egy, a nemzetközi spekulatív célú átutalásokat sújtó új adóformát a tranzakciós illeték helyett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.