Klik
A jogszabályi előírások miatt módosították az iskolák nevét
A jogszabályi előírások miatt módosult az iskolák neve, és egy szervezeten belül nem lehet több azonos nevű intézmény.
2013.07.22 19:43MTIA Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a témában hétfőn megjelent sajtóhírre. A Délmagyarország napilap írt arról, hogy átnevezte szinte az összes iskolát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A lap cikke szerint erről előzetesen ki kellett volna kérnie az önkormányzatok és különböző testületek véleményét. Mivel azonban az év végén nyilvánossá tett intézkedés január 1. óta hatályos, utólag kérik be hozzá a véleményeket - olvasható a lapban. Az iskolák öt hónap késéssel tudták meg, hogy bővítették a nevüket.
A Klik közleményében hangsúlyozta, hogy a települési önkormányzatoktól átvett köznevelési intézmények január 1-jei állami fenntartásba vételét követően a Klik áttekintette a beolvadt intézmények nevét, hogy azok megfeleljenek a törvényi, jogszabályi előírásoknak.
Az önkormányzatoktól átvett köznevelési intézmények korábbi jogi státusa átalakult azzal, hogy a Klik szervezeti egységei lettek - magyarázták, hozzátéve: a beolvadt köznevelési intézmények egy szervezet részét képezik, amelyen belül nem lehet több azonos nevű intézmény.
A névhasználatnak a nevelési-oktatási intézmények működéséről és névhasználatáról szóló, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott rendeletnek is meg kell felelnie, ami "egyes intézmények esetében a korábbiakban nem teljesült maradéktalanul". Ezért több esetben a feladatellátási helyet jelölő település nevével egészült ki a korábbi intézménynév. Volt olyan eset is, ahol az ellátott feladatokat kifejező változtatást kellett megtenni.
A névmódosítást a jogszabályi előírásoknak megfelelően meg kellett tennie a Kliknek az átadás-átvételi törvény rendelkezési szerint - jegyezték meg.
Írtak arról is, hogy amennyiben nem az egyedi azonosításra szolgáló módosításra, hanem névváltoztatásra kerül sor, úgy megilleti a véleményezés joga a törvény adta lehetőségek szerinti helyi közösségeket.
A működtető önkormányzatok bármikor kezdeményezhetnek névváltoztatást az erre vonatkozó jogszabálynak megfelelően - jelezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06