Gyurcsány kezdeményezte találkozó
Megkezdődött a közjogi méltóságok tanácskozása a Parlamentben
Megkezdődött a közjogi méltóságok egyeztetése csütörtökön kora délután a Parlamentben. A találkozót a melegfelvonulást ért atrocitások után kezdeményezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
2008.07.10 13:08MTIA megbeszélésen Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Gyurcsány Ferenc kormányfő, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese vesz részt.
A szombati melegfelvonulást ért atrocitások után a kormányfő azért kezdeményezte a találkozót, hogy közösen értékeljék az elmúlt időszak eseményeit, illetve együtt találjanak válaszokat azokra a kérdésekre, miért nem képes megvédeni önmagát egy demokratikus többség, miért nem nyújt elég védelmet a mai alkotmányos intézményi, illetve szabályozási keret.
Kapcsolódó írások:
- A többség szerint a balhét keresték a melegfelvonulás ellentüntetői
- MSZP: elkerülhető lett volna a melegek elleni atrocitás
- Voltak, akik vegyi anyagokkal készültek a melegfelvonulásra
- Melegfelvonulás: Tizenkét előállított ügyében nyomoz az ügyészség
- Melegfelvonulás: Hét civilt és hat rendőrt vittek kórházba a mentők
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


