Módosítási lehetőség
Navracsics: lehetőséget keresünk a devizahitelesek szerződéseinek módosítására
A kormány keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabály segítségével változtatni a devizahitelesek szerződésein - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt kedd este a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.
2013.07.16 22:04MTI
MTI
Navracsics Tibor rámutatott: a jelenlegi jogszabályok szűk esetekben, meghatározott körülmények között lehetővé teszik azt, hogy szerződést jogszabállyal módosítsanak.
"Most annak a lehetőségeit nézzük, annak az alkotmányossági kereteit nézzük, hogy van-e arra mód, hogy adott esetben az őszi ülésszakban mondjuk egy törvénnyel, egy jogszabállyal a devizahitelek feltételeit általános érvénnyel módosítsuk" - fogalmazott.
Hozzátette: ez akkor fordulhat elő, hogy ha valamilyen, a szerződéskötéskor fennálló körülmény előre nem látható módon alapvetően megváltozik, és nem róható fel ebből adódóan, hogy lehetetlenné válik a teljesítés.
Kérdésre válaszolva a miniszter megerősítette: ez a már megkötött szerződésekre is vonatkozna, esetükben mérlegelik, hogy az említett kritériumok teljesülnek-e. Navracsics Tibor hozzátette: javaslatukat a közeljövőben kormányülésen is előterjesztik.
Kapcsolódó írások:
- Félmázsás légibomba miatt mintegy nyolcvan házat kell kiüríteni szerdán Budapesten
- Fazekas: a palagáz hasznosítása átrendezné az energia területét az EU-n belül
- 225 millió forint a versenyszféra és a kormány egyeztető fórumának
- MFB: felállt az Integrációs Szervezet igazgatósága
- A régi női szóvivő a rendőrség élén - Garamvölgyit felmentették
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


