Ezért lett öngyilkos Olvasztó Imre
Válságba került Bendegúz élete - más kiutat nem látott
A szomszédok tudják, mi kergette az egykori gyerekszínészt az öngyilkosságba. Négy gyermeke gyászolja.
2013.07.14 09:10ma.hu
Mint arról már szombaton beszámoltunk, az Indul a bakterház Bendegúza szombat reggel végzett magával.
Olvasztó Imre feldúltan távozott abból a családi házból, amelyben több évet eltöltöttek feleségével és gyermekeikkel, a négy közül a legkisebb még csak hároméves - írja a Vasárnapi Blikk. A lap szerint Olvasztó az első olyan lehetőségnél lefordult egy erdős részre, ahol már nem voltak házak. Az úttól két méterre parkolta le az autót, és egy kötéllel megpróbálta felakasztani magát. A helyszínen jól látszott, többször próbálkozhatott, a nyomokat letört faágak jelezték.
A Vasárnapi Blikknek nyilatkozó szomszédok szerint régóta válságban volt a házassága. Az egyik rokon azt mondta, még nagyon friss a tragédia, nem akarnak róla beszélni, de annyit elárult, hogy Olvasztó Imre autóját ők vették észre az út mellett, amikor busszal mentek Fót felé. Beszóltak a rendőrségre, ők kimentek, de a helyszínen már csak a holttestét találták meg.
A Bors szintén arról számolt be, hogy Olvasztó Imre magánéleti válsága okozta a tragédiát. A lap a kiszivárgott hírek alapján írta: pénteken közölte a feleség, hogy válni akar.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


