Sürgető
Az LMP szerint veszélyben az egészségügyi alapellátás
Írásbeli kérdéssel fordultak Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez az alapellátásban dolgozók béremelésével kapcsolatban. Jól kommunikálható látszatintézkedések helyett az LMP azonnali, rendszerszintű beavatkozást sürget!
2013.07.13 12:59OSBár a kormányprogram szerint prioritásként kezelendő az alapellátás, a praxisokban dolgozó orvosok, ápolók, védőnők a béremelés második fordulójából is kimaradtak.
Selmeczi Gabriella nyilatkozataival ellentétben a bérek tavaly sem nőttek, csupán a kártyapénz jelképes emelése történt, ami a növekvő működési költségeket is alig fedezi.
A számok egyértelműen tükrözik a folyamatosan romló helyzetet: a betöltetlen praxisok száma közel másfélszeresére nőtt 2010 óta, ráadásul a háziorvosok harmada már most nyugdíjas korú, másik harmada pedig 5 éven belül szintén azzá válik.
Az utánpótlás helyzete is egyre kritikusabb, az idén mindössze 68 fiatal orvos választotta ezt a pályát. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 218 praxis áll üresen, így legalább negyedmillióan élnek olyan településen, ahol nincsen háziorvos.
Azonnali intézkedés kell, különben több megyében is komoly ellátási gondok alakulhatnak ki. Az LMP felháborítónak tartja, hogy a kormány tétlenül nézi az alapellátás ellehetetlenülését - írta sajtóközleményében Szél Bernadett, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


