E-útdíj
NFM: nem indokolt a rendszer leállítása
A használatarányos útdíjfizetési rendszer (e-útdíj) a hónap eleji bevezetése óta több mint 5,5 milliárd forintos bevételt termelt, az utakon zavartalan a forgalom, ezért semmi sem indokolja a leállítását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
2013.07.12 14:14MTIA minisztérium a Demokratikus Koalíció (DK) pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. A párt az e-útdíj rendszer azonnali leállítását követelte. Varju László, a DK politikusa szerint a rendszert felelőtlenül vezették be, ezért el kell végezni a kihagyott teszteket, hogy ne okozzanak további károkat a fuvarozóknak és a gazdaságnak.
A DK véleménye szerint a kormány mérhetetlenül magas és indokolatlan árat állapított meg, amely be fog épülni a szállított termékek árába. Varju László emellett arról érdeklődött a tárca épülete előtt tartott sajtótájékoztatón, hogy mikorra kívánják rendezni a több mint 3000, a rendszer működésével kapcsolatos reklamációt.
Az NFM közleményében azt írta, hogy "az utakon zavartalan a forgalom, az üzembiztosan működő rendszer leállítását, visszavonását" ezért semmi sem indokolja. Az induláskor óhatatlanul jelentkező, viszonylag kisszámú panaszt folyamatosan kezelik, javítják a felmerülő problémákat.
Hangsúlyozták, az e-útdíj bevezetése a szakmai közmegegyezés szerint hosszú évek óta halaszthatatlan feladat. Július 1-je óta a jelentős részben külföldi fuvarozók az utak állapotában okozott károk és a környezetszennyezés ellentételezéseként a korábbinál nagyobb mértékű útdíjat fizetnek a nehéz tehergépkocsik után. A nemzetközi kamionforgalom számára így nem lehet többé a szomszédos országok fizetős szakaszainak olcsó elkerülő útja Magyarország - írták.
Az új díjszedés az indulás óta több mint 5,5 milliárd forint bevételt termelt. A többletforrások a közlekedési ágazatban, elsősorban a díjas úthálózat fejlesztésében, felújításában hasznosulhatnak - tették hozzá.
A használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára egy hétfői sajtótájékoztatón azért kérte, mert tapasztalataik szerint a rendszer rosszul számláz. Völner Pál, a NFM infrastruktúráért felelős államtitkára aznap azt közölte, hogy a 300 ezer úthasználónak csak egy százaléka reklamált. Csütörtök Jávor Benedek, az Együtt-PM elnökségi tagja követelte közleményben a rendszer felfüggesztését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06