"Nem rajtam múlt"
Tavares: jó lett volna találkozni Farkas Flóriánnal
A zöldpárti EP-képviselő visszautasította, hogy a Farkas Flóriánnal folytatott szerdai, brüsszeli megbeszélésen elismerte volna, hogy hibázott, és bocsánatot kért volna a jelentésben foglaltakért.
2013.07.11 21:11MTI
Fotó: MTI
Jó lett volna találkozni a jelentés elkészülte előtt Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével, "ám ez nem rajtam múlt" - fogalmazott Rui Tavares európai parlamenti (EP) képviselő a Népszavának. Az újság internetes oldalán csütörtök este közölt interjúban Tavares úgy fogalmazott, hogy számos találkozója volt magyar országgyűlési képviselőkkel, lehetőség lett volna, hogy megszervezzenek egy ilyen találkozót.
Farkas Flórián tagja a Fidesz parlamenti frakciójának, így "elhozhatták volna őt is a megbeszélésre" - tette hozzá. Az EP által július 3-án elfogadott, az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozó jelentés szerzője sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar sajtóban számos téves információ jelenik meg a jelentéssel kapcsolatban. A zöldpárti EP-képviselő visszautasította, hogy a Farkas Flóriánnal folytatott szerdai, brüsszeli megbeszélésen elismerte volna, hogy hibázott, és bocsánatot kért volna a jelentésben foglaltakért.
A találkozóról Farkas Flórián szerdán azt mondta: tisztázni akarta a portugál politikussal azokat a szerinte igaztalan állításokat, amelyek az Orbán-kormányt és a magyarországi cigányságot érték. "Magyarságomból eredően a cigányságomat is megbántotta ezzel, és rajtam keresztül a több százezer cigányembert is, amit ő sajnálatosnak nevezett". Az ORÖ elnöke hangsúlyozta: világossá vált számára, hogy Rui Tavares eddig nem volt autentikus, hiteles információk birtokában, de ezt most "helyre tették".
"A képviselő elismerte, hogy az Orbán-kormány modellértékű, és jó irányba halad, elismerte, hogy az Orbán-kormány nem rasszista" - hangsúlyozta a fideszes politikus, aki arról is beszélt, hogy Tavares azt is belátta, nem volt szerencsés, hogy a jelentés készítése folyamán nem kereste meg az ORÖ-t. Az ígérte, ha a jövőben hasonló jelentést készít, akkor kikéri majd az ORÖ álláspontját - tette hozzá. A szerdai találkozó után az MTI kereste Rui Tavares képviselőt is, aki egyelőre nem reagált az írásban feltett kérdésekre.
Kapcsolódó írások:
- A jelentés jóváhagyói nem értették meg az EP szerepét
- Egy amerikai kongresszusi képviselő szerint nincs jelentősége a Tavares-jelentésnek
- Találkozó Tavaresszel - Farkas Flórián: megérte Brüsszelbe menni
- Swoboda szerint a magyar határozat megsérti az Európai Parlamentet
- Rogán a méltó válaszról, a DK a sértett Orbánról, az MSZP az Európából való kivezetésről beszél
- Tavares után a médiahatóságról, az egyházügyről és az LMP-frakcióról is döntöttek
- Elfogadták a válaszhatározatot: az EP szembemegy - veszélyes út
- Orbán kitart a baloldal és a pénztőke összefonódásának elmélete mellett
- Rogán: nem "demokráciaeljárás", hanem "rezsieljárás" folyik hazánk ellen
- KDNP: kaotikus, dekadens világot idéző útra lépett az európai baloldal
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


