Mivel függ össze?
Hűtlen kezelés gyanújával feljelentette a honvédelmi miniszter Vadai Ágnest
Vadai Ágnes szerint ha ez igaz, azt "a velejéig rohadt rezsim újabb támadásának tartja". A képviselő hozzátette: ha megsértette volna a szabályokat, arról a HM jogászai nyilván tájékoztatták volna.
2013.07.11 07:14MTIFolytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett az ügyészségen Hende Csaba honvédelmi miniszter Vadai Ágnes, a DK képviselője, egykori honvédelmi államtitkár és Szeredi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) volt kabinetfőnöke ellen - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
A lap írása szerint a feljelentés azzal lehet összefüggésben, hogy Vadai Ágnes államtitkári honlapjának szerkesztésével, és az ehhez köthető különböző PR-feladatokkal két külsős céget is megbíztak több millió forintért, miközben ez a HM belső szabályzata szerint az akkori kommunikációs főosztály feladata volt, illetve a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket az államtitkár asszony írt alá.
A külső webes cégekkel Szeredi Péter szerződött, a szocialista Szekeres Imre, akkori honvédelmi miniszter kabinetfőnökeként - számol be az újság.
Vadai Ágnes a Magyar Nemzetnek elmondta: tőlük tudja, hogy feljelentették, de ha ez igaz, azt "a velejéig rohadt rezsim újabb támadásának tartja". A képviselő hozzátette: ha megsértette volna a szabályokat, arról a HM jogászai nyilván tájékoztatták volna, a teljesítést pedig maga a honlap igazolja - olvasható a Magyar Nemzetben.
Fotó: MTI
<>
Kapcsolódó írások:
- P.-Laborc - DK: nem jól hallhatók a hangfelvételek
- Vadai: a rendőrség három fiatalt állított elő
- LMP: kerítsék elő a Gripen-dokumentumokat!
- Vadai: a szélsőségesek vagy a rend oldalán áll a kormány?
- "Szóljon már valaki Hajdu Jánosnak"
- Vadai összefogást sürget "Orbán önkényuralma" ellen
- Csupa titok: tanúként idézték be Vadai Ágnest a kémügyben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


