Számos per indult
Trafik: a nyertes pályázatok tartalma titok, a veszteseket visszaküldik
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az NDN továbbra is titkolja a nyertes pályázatok anyagát arra hivatkozva, hogy a koncessziós törvény szerint az nem számít közérdekű anyagnak.
2013.07.06 07:53MTI
Fotó: MTI
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter utasítására folyamatosan küldi vissza a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) a trafikpályázaton veszteseknek a pályázati anyagukat - írja a szombati Népszabadság.
Ezzel ezek a dokumentumok egy jogi eljárásban már szükség esetén sem használhatók fel - hívja fel a figyelmet a cikk. Ugyanakkor a nyertes pályázatokat az NDN Zrt. megőrzi, mivel az a koncessziós szerződés részét képezi - közölte korábban a lappal Gyulai Zsolt, az NDN vezérigazgatója.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az NDN továbbra is titkolja a nyertes pályázatok anyagát arra hivatkozva, hogy a koncessziós törvény szerint az nem számít közérdekű anyagnak. A pályázati anyagok nyilvánosságáért jelenleg is több korrupcióellenes civil szervezet és sajtóorgánum pereli az NFM-et, emellett a trafikkárosultak számos pert indítottak a szerintük botrányos és a politikai korrupció gyanúját felvető pályázattal szemben - olvasható a Népszabadságban.
Fotó: MTI
<>
Kapcsolódó írások:
- A fesztiválokon nem lehet ideiglenesen dohányt árulni
- Hatvanan maradhattak a "régi" trafikosok
- Megnyitottak a nemzeti dohányboltok - összefoglaló
- A trafikosoknak legalább naponta le kell jelenteniük forgalmukat
- "A nemzet trafikosa" - jelképesen szobrot állított Lázárnak a DK
- A trafikok miatt változnak a vásárlási szokások?
- Hogy ne szívják meg - ideiglenes árusítás lesz az eddig ellátatlan területen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


