Ítélet született
Döntött a Kúria: a devizahitel-szerződés érvényes
A Kúria döntése alapján a vitatott devizahitel-szerződés érvényes, de az árfolyamrés egy százalék plusz-mínusz fél százalék lehet.
2013.07.04 15:10MTI
A Kúria csütörtök délután hirdetett ítéletet abban a felülvizsgálati eljárásban, amelyben egy devizahitelesnek az OTP Bank ellen indított ügyét tárgyalta.
A felperes keresete szerint, mivel az átváltás költségét tételesen nem tüntette fel a bank a vele kötött szerződésben, holott ez a költség is szorosan a szerződésben rögzített kölcsönügyelthez tartozik, ezért ennek alapján a szerződés semmis.
Tavaly áprilisban az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a keresetet, decemberben másodfokon a Fővárosi Törvényszék azonban jogerősen igazat adott az adós magánszemélynek: közbenső ítéletében kimondta a hitelszerződés semmisségét és új első fokú eljárásra utasított az összegszerűség megállapítása érdekében.
A másodfokú bíróság indoklásában többek között azzal érvelt: a fogyasztó védelme érdekében szükséges, hogy minden adat a rendelkezésére álljon, ami ahhoz kell, hogy el tudja dönteni, képes-e a szerződésszerű teljesítésre. A törvényszék döntésének hatályon kívül helyezése érdekében fordult a Kúriához felülvizsgálati kérelmével a bank.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06