Előléptetés
Nyugállományú vezérezredes lett Pintér Sándor
Áder János államfő nyugállományú vezérezredessé léptette elő Pintér Sándor belügyminisztert.
2013.07.03 20:49MTI
Az erről szóló köztársasági elnöki határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható. E szerint Pintér Sándor nyugállományú rendőr altábornagyot – a miniszterelnök javaslatára – július 3-ai hatállyal léptették elő nyugállományú rendőr vezérezredessé.
Pintér Sándor 1948. július 3-án született Budapesten. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán kezdte, 1978-ban a Rendőrtiszti Főiskolán, majd 1986-ban az ELTE jogtudományi karán diplomázott. 1991 márciusától Budapest rendőrfőkapitánya, majd 1991 szeptemberétől országos rendőrfőkapitány volt, 1996-ban ment nyugdíjba. Az első Orbán-kormány megalakulásakor belügyminiszterré nevezték ki, ezt a posztot 1998 és 2002 között töltötte be.
A második Orbán-kormány megalakulása, vagyis 2010 májusa óta ismét ő vezeti a belügyi tárcát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


