Tíz százalékkal
Olcsóbb a víz-, a csatornadíj, a szemétszállítás és a szippantás
A szemétszállításért - 2014. december 31-éig - a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.
2013.07.01 09:00MTI
Fotó: MTI
Csökkentek a víz- és csatorna, valamint a szemétszállítási díjak, olcsóbb lett a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés is július 1-jével. Az Országgyűlés április 29-én döntött arról, hogy a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén megvalósult csökkentése mellett előírja a víz- és csatorna, valamint a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is július 1-jével.
A jogszabály értelmében a víz- és csatornadíjak a januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal, míg a szemétszállításért - 2014. december 31-éig - a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.
A fideszes Németh Szilárd és Ékes József javaslatára elfogadott törvény alapján a díjcsökkentést kötelező feltüntetni a számlán. Ha ez elmarad - és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést -, a szolgáltatónak tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak.
A szenyvízszippantás árának 10 százalékos csökkentéséről június 21-én döntött a parlament a fideszes Németh Szilárd javaslatára. A döntés értelmében július 1-jétől a szennyvízszippantásért mindenütt tíz százalékkal kevesebbet kell majd fizetni a január 31-i árakhoz képest. A díjcsökkentésről a szolgáltatóknak részletes tájékoztatást kell adniuk az ügyfeleknek, és a fogyasztóvédelmi hatóságnak is igazolniuk kell az előírtak teljesítését.
Olcsóbb lett 10 százalékkal a propán-bután (PB) gáz is július 1-jétől. Az Országgyűlés június 3-án fogadta el a földgáztörvény módosítását, amelynek értelmében július 1-jétől a vezetékes, a tartályos és a palackos propán-bután- (PB-) gáz is hatósági áras és 10 százalékkal olcsóbb lesz.
Szintén július 1-jével feleződött a kéményseprő-ipari közszolgáltatás 1 egységnyi munkaráfordításának az ára. A kémények ellenőrzésekor az egységnyi ráfordítás eddig 4 ezer forint volt, a módosítás után 2 ezer forint lett. A kéményseprés árát kormányrendelet határozza meg.
A kéményellenőrzés tartalma nem változik: az műszaki felülvizsgálatból és az összekötő elemek ellenőrzéséből, tisztításából áll. Az átlagos munkaráfordítás nem több 1 egységnél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


