Rezsi, csökkentés
Túlszámlázás miatt kártalanítja a fogyasztókat a Tigáz
A Tigáz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatallal arról állapodott meg, hogy jóváírást kapnak azok az ügyfelek, akik a fogyasztásuknál magasabb értékű számlát kaptak. Akiknél alacsonyabb volt a kiszámlázott összeg, azoknál a cég eltekint a különbözet megfizetésétől.
2013.06.26 20:17MTI
Minden olyan ügyfelét kártalanítja a Tigáz Zrt., akik a valós fogyasztásuktól eltérő összegű számlát kaptak - tájékoztatott a cég központi kommunikációs szolgálata.
A Tigáz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatallal arról állapodott meg, hogy jóváírást kapnak azok az ügyfelek, akik a fogyasztásuknál magasabb értékű számlát kaptak. Akiknél alacsonyabb volt a kiszámlázott összeg, azoknál a cég eltekint a különbözet megfizetésétől - olvasható a közleményben.
Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján mondta el, hogy csaknem 420 ezer hibás számlát küldött ki a közelmúltban a Tigáz.
A Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal több panaszos bejelentése alapján indított vizsgálatot, és megállapította, hogy több mint 71 ezer esetben történt túlszámlázás úgy, hogy januári fogyasztást tavaly decemberiként számlázott ki a Tigáz. Az is kiderült ugyanakkor, hogy mintegy 348 ezer esetben kevesebbet számlázott ki a szolgáltató.
A cég ezért akár százmillió forintos bírságot is kaphatna, ám a politikus a tájékoztatón jelezte, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság kész eltekinteni ettől, ha a szolgáltató vállalja egyebek mellett azt, hogy kártalanítja az érintett fogyasztókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


