Az MSZP után ők is figyelmeztetnek
Együtt-PM: hazudik a Fidesz szóvivője az ingatlanadóról
Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) Szövetség szerint a "rezsim szóvivőjének" hazug kijelentésével szemben éppen a Fidesz önkormányzatai vezettek be drasztikus ingatlanadót országszerte.
2013.06.30 18:29MTIA Bajnai Gordon vezette tömörülés Hoppál Péternek, a Fidesz szóvivőjének arra a vasárnapi kijelentésére reagált az MTI-nek, miszerint a baloldal - hatalomra jutása esetén - csökkentené vagy megszüntetné a bankadót, a kieső bevételt pedig országos ingatlanadó kivetésével pótolná.
Az Együtt-PM közleménye szerint Hoppál Péter azért hazudott a szövetség adóterveiről, hogy ne kelljen elmondania az igazságot Orbán Viktor adórendszeréről.
Hoppál Péter Pécsett tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a baloldal paktumot készül kötni a bankokkal. Hatalomra kerülésük esetén a bankadót a Gyurcsány Ferenc által elképzelt, majd Bajnai Gordon által még nagyobb mértékűre tervezett országos ingatlanadóval helyettesítenék. "Bajnai Gordon fejében még az az extrém elképzelés is megfordult, hogy azok a családok, nyugdíjasok, akik nem tudják fizetni ezt az ingatlanadót, jelzálogjog-bejegyzést kell, hogy engedélyezzenek a bankok javára" - mondta vasárnap Hoppál Péter.
Az Együtt-PM közleménye szerint az igazság ezzel szemben az, hogy az Orbán Viktor vezette "adócsökkentések kormánya" harmincnál több új adót vezetett be, az igazságtalan egykulcsos adóval pedig elvett a szegényebbektől, hogy a gazdagabbaknak adjon.
Az ingatlanadóból csupán Pécsett, Hoppál Péter városában 2,6 milliárd forintot meghaladó bevétele volt a fideszes városvezetésnek - fűzték hozzá.
A Együtt-PM Szövetség kizárólag a törekvő polgárokkal köt "paktumot", méghozzá egy igazságos adórendszerről, amelynek révén Magyarországon könnyebb lesz felemelkedni, mint leszakadni - írták a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06