Szánalmas
Kübekháza visszaküldte a 3480(!) forintos állami támogatást a kormánynak
Képviselő-testületi döntés alapján visszaküldte a kormánynak a júliusra járó nettó állami finanszírozást, 3480 forintot a kübekházi önkormányzat.
2013.06.29 11:37MTIMolnár Róbert, a Csongrád megyei község független polgármestere úgy fogalmazott: sajnálattal vették tudomásul, hogy Magyarország kis falvai - hiszen Kübekháza esete nem egyedi - ezt érdemlik.
Mindig mostoha gyermekei voltak a kistelepülések az államnak, de a feladatalapú finanszírozás köntösébe bújtatva súlyos sarcok érték az önkormányzatokat. Különösen azok a települések kerültek nehéz helyzetbe, melyek nem rendelkeznek iparűzésiadó-bevétellel, a differenciált támogatás és a helyben maradó szja megszüntetése forrásaik drasztikus csökkenésével járt - hangsúlyozta a polgármester.
Molnár Róbert szégyenteljesnek és a falusi emberekkel szemben súlyosan diszkriminatívnak tartja, hogy az 1600 lelkes községben a júliusi 3480 forintos támogatásból kellene segélyeket fizetni, füvet nyírni, utakat, temetőt karban tartani, a közvilágítást biztosítani és a pályázaton elnyert uniós beruházások önerejét finanszírozni.
Az idén 154 millió forintból - tavaly még a duplájából - gazdálkodó önkormányzatnak szerényen számolva is havonta ötmillió forintot kell ezekre a célokra fordítania - tette hozzá.
A polgármester elmondta, az összeget postai csekken küldte vissza a kormánynak péntek délelőtt, ennek költségét magánemberként saját zsebből fizette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


