Nincs titkolnivalója
Együtt-PM: Bajnai nem a politikai befolyásának köszönheti vagyonát
Bajnai Gordonnak nincs semmi titkolnivalója, a volt miniszterelnök ugyanis nem a politikai befolyásából csinált magánvagyont.
2013.06.27 14:23MTI
Így reagált az Együtt-PM szövetség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a fideszes Zsigó Róbert kijelentésére.
A kormánypárt szóvivője - utalva a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent, a Bajnai család üzleti érdekeltségeivel foglalkozó újabb cikkre - sajtótájékoztatóján azt mondta, az állampárt segítségével jött létre a Bajnai-vállalatbirodalom.
A Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség szerint a Heti Válasz csúsztatásokból, sejtetésekből és hazugságokból szőtte újabb cikkét is. A valóság mindezzel szemben az, hogy a volt miniszterelnök - "szemben a mai rezsim meghatározó politikusaival" - nem a politikai befolyásából csinált magánvagyont, hanem a magánszférában a szaktudásával elért sikereiből - írták.
Közleményükben úgy fogalmaztak: Magyarországot ma megélhetési politikusok vezetik, akik elvileg az egyetem elvégzése óta a politikában vagy az államigazgatásban keresik a kenyerüket, ehhez képest kavicsbányát, tokaji szőlőt, földbirtokot "találtak" politikusságuk évtizedei alatt, vagyonukkal pedig soha nem számoltak el megnyugtató módon.
Bajnai Gordonnak - szemben velük - nincs titkolnivalója: önmaga és családja tekintetében is áll az összehasonlítás elé, Orbán Viktor miniszterelnökkel akár a nyílt színi vitára is kész, hogy családjaik vagyonosodásáról és az országot érintő egyéb fontos kérdésekről is számot adjanak a magyar választópolgároknak - közölte az Együtt-PM.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06