Előrehozott költség
Már a nyár közepén kérik a tankönyvek árát
A megszokottnál jóval korábban, július 31-ig kell a szülőknek csekken befizetniük az állami tulajdonú Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) számlájára a tankönyvcsomagok árát.
2013.06.27 06:59MTIMivel eddig jellemzően augusztus végén, illetve szeptember elején kellett fizetni az átvett tankönyvekért, a szülők egy részének súlyos problémát jelenthet az előre hozott, átlagosan 15-20 ezer forintos fizetési kényszer, sok család a gyerekek nyári táboroztatásra vagy a család nyaralására szánt tartalékból lesz kénytelen kifizetni a tankönyveket.
A csekkeket elvileg június végéig minden szülőnek meg kell kapnia postán, ideértve az új beiratkozók szüleit is - írja a Népszava. A Kello által küldött levél tételesen felsorolja az egyes tankönyvek címét és árát. Amennyiben valaki nem kapja meg időben a cég küldeményét, az iskola kijelölt tankönyvfelelőséhez kell fordulnia.
Kapcsolódó írások:
- Hoffmann: 12 millió tankönyvet rendeltek meg az iskolák, szeptemberre megérkeznek
- Tankönyvkiadó: őszre az iskolákban lehetnek a kiadványok
- Meghosszabbították a tankönyvrendelés határidejét
- Gloviczki Zoltán: napokon belül megjelenhet a tankönyvrendelet
- Gloviczki: napokon belül megjelenhet a tankönyvrendelet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


