Horn Gyula halála
Szocialista Internacionálé: Horn tevékenysége az európai történelem része
A szocialista és szociáldemokrata pártok globális tanácskozó fóruma szerint ma már az európai történelem része Horn Gyula szerepe a berlini fal leomlásában és Németország ezt követő egyesülésében.
2013.06.21 12:22MTIHorn Gyula politikai előrelátása Közép- és Kelet-Európa átalakulásának meghatározó időszakában gyakorolt jelentős hatást Magyarország politikájára és a szélesebb értelemben vett európai politikai közegre - írja a néhai magyar miniszterelnök halála alkalmából Londonban kiadott megemlékezésében a Szocialista Internacionálé.
A szocialista és szociáldemokrata pártok globális tanácskozó fóruma szerint ma már az európai történelem része Horn Gyula szerepe a berlini fal leomlásában és Németország ezt követő egyesülésében.
A szervezet - amelynek a héten elhunyt magyar politikus korábban alelnöke volt - kiemeli megemlékező nyilatkozatában, hogy 1989-ben, Németh Miklós kormányának külügyminisztereként Horn Gyula állt azon döntés mögött, amelynek alapján annak idején megnyílt az út Magyarországon keresztül a nyugatra tartó keletnémetek előtt. A Szocialista Internacionálé szerint ez meggyorsította a berlini fal leomlását.
A szervezet tisztelettel emlékezik Horn Gyulára, és elismeréssel adózik demokratikus vívmányainak, a Szocialista Internacionálé munkájához nyújtott hozzájárulásának - áll a nyilatkozatban.
Kapcsolódó írások:
- Horn Gyulára emlékezett az Országgyűlés napirend előtt
- Osztrák kancellár: Horn Gyula személyében egy nagy európai távozott közülünk
- Horn Gyula halála - Bajnai: Magyarország egy jó emberrel lett kevesebb
- Horn Gyula halála - a családdal egyeztet az illetékes temetési bizottság
- Horn Gyula halála - KDNP-részvétnyilvánítás; elismeréssel adózik emlékének a DK és az LMP
- Horn Gyula halála - a Fidesz részvétnyilvánítása, Mesterházy Attila méltatása
- Meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök
- Életrajzi könyv jelent meg Horn Gyuláról
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06