Országgyűlés
A DK is újra nekifut a frakcióalapítási igénynek
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának a házszabályt módosító indítványa alapján a Demokratikus Koalíció (DK) ismét frakcióalapítási kérelmet nyújt be a parlamentnek.
2013.06.14 12:18MTIAz alkotmányügyi bizottság pénteki ülésén döntött arról, hogy a házszabály módosítását kezdeményezi. A jelenleg hatályos szabály szerint képviselőcsoportot legalább tizenkét képviselő alakíthat, a bizottság most azt javasolta, hogy három - ugyanazon országos pártlistáról mandátumot szerzett - képviselő is alakíthasson frakciót.
A DK az MTI-hez ennek kapcsán eljuttatott közleményében leszögezi: pártjuk ezt a feltételt teljesíti. Ha az LMP-nek a 7 képviselővel joga lesz frakciót alakítani, ez a jog nem vehető el a nyolcfős PM-csoporttól és a tízfős DK-s képviselőcsoporttól sem - írták.
"A Demokratikus Koalíció reméli, hogy nem valamilyen, csak és kizárólag az LMP-nek kedvező titkos Orbán-Schiffer-paktum következménye a házszabályt módosító javaslat, és az ellenzéki pártok országgyűlési képviselői végre élhetnek a frakcióknak járó jogosítványokkal" - fogalmazott az ellenzéki párt.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tavaly október 22-én jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új pártot alapítanak. Közölte továbbá, hogy a szocialista pártból vele együtt távozó tíz képviselővel létrehozták az új párt parlamenti frakcióját Molnár Csaba korábbi kancelláriaminiszter vezetésével.
A parlament alkotmányügyi bizottsága novemberben úgy döntött, hogy fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből októberben távozó és azóta a DK színeiben politizáló tíz képviselő.
Áprilisban ugyanakkor az Országgyűlés a kormánypártok támogatásával elfogadta a házszabály módosítását, amely azt is rögzíti, hogy a DK-hoz tartozó tíz független képviselő nem hozhat létre frakciót. A szabályozás ezt ugyanis csak az előző általános választáson országos listát állító és mandátumot szerző párthoz tartozó képviselőknek tette lehetővé, egyúttal tízről tizenkettőre emelve az ehhez szükséges politikusok számát.
A DK alkotmányjogi panasszal fordult az Ab-hez emiatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06