Új név kell
Visszadobta Bajnaiék pártját a Fővárosi Törvényszék
Új nevet kell választania Bajnai Gordonék pártjának, mert sem az "Együtt 2014", sem a "Szövetség" nem megfelelő.
2013.06.14 08:44ma.hu
Fotó: Bajnai Gordon Facebook-oldal
A Fővárosi Törvényszék ugyanis arra hivatkozva nem vette nyilvántartásba az Együtt 2014 Választói Szövetség Pártot, hogy nem megfelelő nevet választottak - tudta meg a Hír TV.
Korábban ugyanis több szervezet is olyan nyilvántartási kérelmet nyújtott be amiben szerepelt az Együtt 2014 összetétel. Emellett a szövetség névelem törvényi előírásának sem felel meg a tömörülés. A lap úgy tudja ezért a jövőben Bajnaiék szövetség helyett a platform kifejezést használhatják majd pártjuk nevében.
Kapcsolódó írások:
- Együtt 2014-PM: Hajlandó a kormány kifizetni a Malév-dolgozók követelését?
- Együtt 2014-PM: évtizedes mélyponton a beruházások
- Túlzott deficit - az Együtt 2014-PM szerint kegyetlen gazdaságpolitika volt az ára a kikerülésnek
- Trafik - hivatallal való visszaélés miatt tett feljelentést az Együtt 2014-PM
- Félreértés áll a Papcsák-ellenes koalícióról szóló hír mögött
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


