Enyhébb szabályok várhatók
Módosult a fővárosi taxirendelet
Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, ám csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: egyebek mellett enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.
2013.06.12 10:17MTI
Fotó: MTI
A közgyűlés által szerdán 21 igennel, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett elfogadott előterjesztés szerint azokra, akiknek az április 18-ai kihirdetés napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között pedig legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnának.
A rendeletben szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kell alkalmazni. Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni.
A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kell alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt taxiengedélyük. Változik a szabadjelzők kinézete és a megvilágítása is, hogy egyértelmű legyen a taxi foglaltsága.
Emellett a kombi és az egyterű járműveknél a csomagtér számításának eltérő módja miatt 390 literes minimális méretet határoznak meg az eredeti 430 liter helyett.
Ezeken kívül technikai jellegű módosításokat is tartalmaz az elfogadott előterjesztés, ezek a matricákon lévő betű színére, egyes matricák méretére, valamint a tarifatáblázatra is vonatkoznak.
Kapcsolódó írások:
- Száz éve indult az első taxi Budapesten
- A fővárosi taxirendeleten módosítanak
- Betaxiztak a fiatalok az EU-ba
- Hajtóvadászat - Bostonban leállították a taxiforgalmat
- Egyetértenek a fővárosiak a taxik működésének szabályozásával
- Elfogadták a taxirendeletet
- Taxisvita: az utasok kárára akar megoldást a főváros?
- A taxirendelet-tervezet miatt demonstráltak a taxisok Budapesten
- Tétova taxis: az utasok vezettek tovább - de nélküle
- Kilenc taxitársaság csalódott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


