Nincs fix tarifa
A taxirendelet-tervezet miatt demonstráltak a taxisok Budapesten
A fővárosi taxirendelet-tervezet miatt demonstrált hétfőn Budapest belvárosában két taxis szakszervezet.
2013.04.08 13:40MTIAz Országos Taxis Szövetség és a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete az Alkotmány utcában tartott demonstrációt. A két szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztett javaslat B változata elzárkózik a fix ár bevezetésétől, így viszont nem oldódnának meg az egyébként is rendezetlen piac problémái.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI-nek azt mondta, a demonstráció békésen véget ért, azon mintegy 300-500 autóval vettek részt becsléseik szerint. A taxisok azt kérik Tarlós István főpolgármestertől, hogy minél előbb vezessék be a fővárosban a fix tarifát.
A közgyűlés elé beterjesztett javaslat a korábbiakhoz képest egy B-verzióval egészült ki. Ez egyebek mellett az eddigi rögzített hatósági ár helyett maximált hatósági árat vezetne be az előrendelt taxik esetében 450 forintos alapdíjjal, 310 forintos kilométerdíjjal és 70 forintos percdíjjal.
Ha a taxit nem előre rendelték meg, akkor rögzített árként 450 forintos alapdíj, 280 forintos kilométerdíj és 70 forintos percdíj lenne alkalmazható. E mellett az A-változat továbbra is a korábban tervezett fix tarifával számol. A rendeletről várhatóan keddi, rendkívüli ülésén dönt a közgyűlés.
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


