Szakértők
Trafik - az MSZP független bizottsággal vizsgáltatná a pályázatokat
Szerintük az ügyészség megpróbálja eltussolni a trafikügyet, és hivatali visszaélés helyett csak személyes adattal való visszaélés miatt indított nyomozást.
2013.06.11 16:21MTI
Az MSZP független jogászokból, közbeszerzési szakértőkből álló bizottságot kér fel a dohányboltpályázatok ügyének feltárására, mivel a szocialisták szerint bebizonyosodott, hogy az ügyészség megpróbálja eltussolni a trafikügyet.
Erről Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes számolt be kedden sajtótájékoztatón.
Elmondta: azt várják, hogy a testület megállapításai későbbi jogi eljárások alapját képezhetik. Azt egyelőre nem árulta el, kiket kérnek fel a bizottság tagjainak, de jelezte, hogy már megkezdődtek erről a tárgyalások.
Az MSZP-s politikus azzal indokolta a szakértői bizottság létrehozását, hogy az ügyészség megpróbálja eltussolni a trafikügyet, és hivatali visszaélés helyett csak személyes adattal való visszaélés miatt indított nyomozást. Lukács Zoltán szerint ezzel szemben az a hvg.hu által közzétett hangfelvétel, amelyen szekszárdi fideszes politikusok értékelik a jelentkezőket, bizonyíték a hivatali visszaélés megtörténtére. Ha ez nem tűnt fel az ügyészeknek, akkor fennáll a gyanúja, hogy az ügyészség a Fidesz érdekeit szolgálja - jegyezte meg.
Azt is mondta: Polt Péter legfőbb ügyész is úgy beszélt a parlamentben, mint ha "a Fidesz vállalati jogásza" lenne.
Lukács Zoltán kitért arra is, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) több, a trafikpályázatokat érintő népszavazási kezdeményezést elutasított. Arra kérte az OVB tagjait, ne akadályozzák azoknak a népszavazásoknak a kiírását, amelyeket állampolgári felháborodásból indítványoztak.
Kapcsolódó írások:
- Formálódik a dohánybéke
- Trafik - megjelent az engedélyezésről szóló rendelet
- Trafik: nincs lehetőség ügyészségi jogorvoslatra
- Trafik-adatkezelés - az NFM a jogszabályokra hivatkozik
- Trafik - az MSZP szerint a hatóságoknak le kell foglalniuk a pályázati dokumentumokat
- Trafik - több népszavazási kezdeményezést is elutasított az OVB
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


