Július vége előtt nem várható döntés
Nem bontották fel a BKV vezérigazgatói pályázatokat pénteken
A tervek szerint közjegyző jelenlétében bontották volna fel pénteken a 14, határidőre benyújtott pályázatot.
2008.07.04 18:21MTITóthfalusi György (SZDSZ), aki a bíráló bizottság és a BKV Zrt. igazgatóságának is az elnöke, korábban azt jelezte, hogy a háromfős bíráló bizottság nem kíván részt venni a borítékok felbontásánál. Csak a hivatal által kiszignált, feldolgozott pályázati anyagokkal kívánnak foglalkozni. Jelezte azt is, hogy július végéig a bíráló bizottság nem kíván nyilvánosságra hozni semmit a pályázatokkal kapcsolatban. A grémium július 29-re terjeszti elő javaslatát a döntésre jogosult önkormányzati gazdasági bizottságnak.
Az elnök szerint várhatóan csak a legesélyesebb jelöltekkel beszélgetnek majd el személyesen. Tóthfalusi György és Somlyódy Csaba (MSZP), a gazdasági bizottság elnöke, a bíráló bizottság másik tagja az MTI megkeresésére pénteken nem reagált. Kerényi László, a főpolgármesteri hivatal közlekedési ügyosztályvezetője, a bizottság harmadik tagja azt közölte az MTI-vel: nincs felhatalmazása arra, hogy bármit is mondjon ez ügyben. Megjegyezte, hogy az ő munkája csak a borítékok felbontását követően kezdődik el.
Megerősítette, hogy a pályázatokkal kapcsolatban július végéig semmit, még a jelentkezők számát sem kívánják nyilvánosságra hozni. Az MTI városházi információi szerint a borítékbontás csúszásának hátterében az áll, hogy Kerényi László a pályázatok bontását át akarta hárítani a vállalkozási ügyosztály vezetőjére, aki azonban elzárkózott ettől. A bíráló bizottsággal összefüggő feladatokat ugyanis a közlekedési ügyosztályvezetőhöz telepítették.
Antal Attila, a cég előző vezérigazgatója, aki pályázat nélkül, Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes személyes javaslatára 2007 januárjától tevékenykedett a posztján, egészségi okok miatt idén április közepén távozott tisztségéből. A céget azóta Balogh Zsolt általános vezérigazgató-helyettes irányítja. Őt Antal Attila nevezte ki tavaly szeptemberben vezérigazgató-helyettessé, nem sokkal azután, hogy áprilisban beruházási irodavezetőként belépett a céghez.
Az MTI úgy értesült, hogy Balogh Zsolt benyújtotta pályázatát a vezérigazgatói posztra. Több jelentkezővel még a pályázatok beadása előtt tárgyaltak az önkormányzat szabaddemokrata, illetve szocialista vezetői. Köztük volt Kocsis István is, aki legutóbb az MVM Zrt. vezérigazgatója volt. Sajtóhírek szerint a posztra pályázók között van Futó Sándor, a BKV igazgatósági elnökének személyes tanácsadója is. A vezérigazgatói poszt augusztus 1-től tölthető be öt éven át.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


