Pedagógusnap
MSZP: csak a tanároknak köszönhetően működik még az oktatási rendszer
A tanárokat, a szakfelügyelők és a kamarák úgy ellenőrzik, hogy "még a szoknyájuk hosszát is" vizsgálják, és olyan dolgokat kérnek tőlük, amiket lehetetlen teljesíteni.
2013.06.02 12:59MTI
Fotó: MTI
Csak a pedagógusoknak köszönhető, hogy "a Fidesz okozta káoszban" még működik az iskolai és az óvodai oktatási rendszer, figyelnek a gyermekekre, oktatják őket még akkor is, ha egzisztenciájuk és egészségügyi állapotuk az elmúlt három évben folyamatosan romlott - hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az ellenzéki párt politikusa ezért köszönetét fejezte ki valamennyi tanárnak és tanítónak.
A politikus azt mondta: a kormány három éve hitegeti, átveri és becsapja a dolgozókat, szorongóvá, görcsössé teszi a pedagógusokat, akik a hátukon cipelve viszik azt az oktatási rendszert, amit a Fidesz rájuk szabadított, annak ellenére is, hogy az oktatási államtitkár a kormánnyal együtt "bohócnak nézi és nevezi őket".
Kunhalmi Ágnes szerint az elmúlt 23 évet tekintve most vannak a legrosszabb helyzetben a pedagógusok, mert a Fidesz-kormány alatt nőtt a munkaterhelésük, csökkent a bérük, többeket elbocsájtottak. A tanárokat, a szakfelügyelők és a kamarák úgy ellenőrzik, hogy "még a szoknyájuk hosszát is" vizsgálják, és olyan dolgokat kérnek tőlük, amiket lehetetlen teljesíteni.
Álláspontja szerint Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya csak hitegeti a pedagógusokat az életpálya-modell bevezetésével, mert az elmúlt három évhez hasonlóan még most is csak feltételes módban beszél róla, és az ország gazdasági helyzetétől teszi azt függővé.
Az MSZP-s politikus úgy véli, a Fidesz kampányt akar csinálni a béremelésből is, amelyről nem tudni, hogy szeptembertől vagy jövő januártól vezetnének be, és - mint fogalmazott - félő, hogyha újra kormányra kerülnének, ezt az intézkedést is pár hónap múlva visszavonnák.
Kunhalmi Ágnes azt mondta: csak az MSZP az, amely megtartotta a béremelésre tett ígéretét, és arra szólította fel a Fideszt, zárkózzon fel ehhez, ne a pedagógusok kirúgásából akarják fedezni a feltételes módban hangoztatott béremelést, és azt ne csak pár hónapra adják majd meg.
Az MSZP elnökségi tagja azt mondta, ha 2014-ben újra kormányra kerülnek, modern pedagógiai kultúrát és módszert, stabil oktatási- és rendezett bérrendszert, valamint "szorongás- és görcsmentes" oktatáspolitikát teremtenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


