Jelentős változás nincs...
Századvég: még mindig fölényben a Fidesz
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az elmúlt hónapokban alig változott a pártok támogatottsága, a Fidesz még mindíg őrzi vezető pozícióját mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében.
2013.05.31 16:06MTI
Fotó: MTI
A május végén készített telefonos kérdőíves kutatásból kiderült, hogy a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 24 százalékos, az MSZP 13 százalékon, a Jobbik 8 százalékon áll, míg az LMP-re a választópolgárok 2, az Együtt 2014-re 6 százalékuk tenné le voksát.
A Demokratikus Koalíciónak 1 százalékos a támogatottsága, más pártokra pedig a megkérdezettek 2 százaléka szavazna - írta pénteki, MTI-nek is eljuttatott közleményében a Századvég. A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz 47, az MSZP pedig 25 százalékon áll, míg a Jobbik támogatottsága 13, az LMP-é 2 százalék.
A biztos szavazók közül az Együtt 2014-re 10 százalék, a Demokratikus Koalícióra 1 százalék voksolna, az egyéb pártok támogatottsága pedig 2 százalékos. A kutatás szerint - amelyben ezer felnőttet kérdeztek meg - a választókorúak 48 százaléka biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás a korábbi hónapokban mértekkel azonos.
A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya gyakorlatilag február óta változatlan, továbbra is a választókorúak 44 százaléka tartozik ebbe a csoportba.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: Navracsics folytassa munkásságát!
- Felvidéki magyar választók: leginkább a Most-Hidat és a Fideszt kedvelik
- Fidesz: Bajnai jobban teszi, ha leszáll a magas lóról
- Devizahitel, rezsi - a Fidesz segít
- Reklámadó: újabb bajt hoz a nyakunkra
- A Fidesz kitart a gyermekes családok mellett
- Mesterházy: a Fidesz nyíltan támadja a demokráciát!
- PM: szemünk előtt zajlik a Fideszhez köthető földbotrányok bizonyítékainak megsemmisítése
- Reklámadó - Fidesz: az EU követeli a megszorításokat
- Fidesz: Mi lehet a Hajdú-Bét-aktákban?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


