Az ügyészség súlyosbítást kért
7 évet kapott a "Balaton királyának" egyik gyilkosa
Hét év három hónap fegyházbüntetésre ítélte az Egri Törvényszék csütörtökön W. Lászlót, mert a bíróság szerint a férfi bűnsegédként részt vett a "Balaton királyaként" emlegetett Sz. Bulcsú 1997-ben történt meggyilkolásában.
2013.05.30 14:47MTI
A megismételt eljárás végén - az ügyben már harmadszor folytatták le az elsőfokú eljárást - a másod- és a harmadrendű vádlottat, Sz. egykori testőrparancsokát, illetve W. munkatársát felmentették a bűnsegédként elkövetett emberölés vádja alól.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség W. esetében súlyosbításért, a másik két vádlott esetében pedig a bűnösség megállapításáért fellebbezett. W. László a felmentését kérte. A korábbi két döntést - a Pest Megyei Bíróság elmarasztaló, majd a Heves Megyei Bíróság felmentő ítéletét - az ítélőtábla megsemmisítette, így került ismét első fokra az ügy.
Kapcsolódó írások:
- Mintegy 100 millió forintért talált gazdára Dreyfus egy börtönben írt levele
- Vasrudakkal verte agyon a rendőr és két társa a pincért
- Két volt gyulai börtönőr a vádlottak padján
- Romagyilkosságok - K. István védője is felmentést kért az emberölés vádja alól
- Korrupt olasz csendőrök juttatták börtönba a magyarokat - kártéítésre számíthatnak
- Halottaskocsit loptak - börtön lett a "jutalmuk"
- Romagyilkosságok - határozott idejű börtönbüntetést kért K. Árpád védője
- Halált okozó italhamisításért 90 év börtön - török igazság-szolgáltatás
- Nem jött be... Öt év börtönre ítélték a jósnőt
- Timosenko az interneten jelenteti meg börtönnaplóját
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


