A parlament döntése alapján
A jövőben bármikor választható lesz az árfolyamgát
A parlament döntése alapján a jövőben bármikor igényelhető lesz az árfolyamrögzítés, amelyet a nagycsaládosok húszmillió forintnál nagyobb összegű devizahitel esetén is kérhetnek.
2013.05.27 20:08MTI
Fotó: MTI
Eredetileg május 31-éig lehetett volna választani az árfolyamgátat, a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal és párttársa, Dióssi Csaba azonban indítványozta, hogy legyen folytonos a belépési lehetőség.
A kormánypárti képviselők vasárnap benyújtott kezdeményezését az Országgyűlés - a házszabálytól eltérve - már hétfőn elfogadta, ellenszavazat nélkül.
A fideszes Selmeczi Gabriella és a KDNP-s Pálffy István módosító javaslatára a három vagy több gyermeket - a devizakölcsön fedezetéül szolgáló ingatlanban - nevelő nagycsaládosok akkor is részt vehetnek az árfolyamrögzítésben, ha hitelük összege a folyósításkori árfolyamon számítva meghaladta a húszmillió forintot.
Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik, amelyet az eddigi szabályok szerint legkésőbb 2017. július 1-je után kell kedvezményes feltételekkel törleszteni.
A parlament azonban hétfőn azt az MSZP-s módosító javaslatot is elfogadta, amely törli a törvényből 2017-es határidőt, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet majd alkalmazni.
A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie - emlékeztetett az előterjesztés indoklásában Rogán Antal és Dióssi Csaba, hozzátéve, hogy a gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.
A Fidesz frakcióvezetője a vitában arról beszélt, a kormány devizahiteleseket segítő intézkedései közül az árfolyamgát jutott el a legtöbb emberhez: 70 százalékuk jogosult igénybe venni, és körülbelül 150 ezren meg is tették. Rogán Antal arra biztatta a hiteladósokat, fontolják meg az árfolyamrögzítés lehetőségét. Az előterjesztést a Jobbik és az MSZP is támogatta.
A jobbikos Z. Kárpát Dániel mindazonáltal arról beszélt: az árfolyamgát nem megoldás, csak pillanatnyi megnyugvást ad a devizahitelesek egy részének. Simon Gábor (MSZP) pedig a magáncsőd bevezetését szorgalmazta.
Kapcsolódó írások:
- Alig moccan a forint árfolyama
- Árfolyamgát - növekszik az érdeklődés az OTP-nél
- Rogán: legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége
- Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
- Alig változott a forint árfolyama a hét végén
- Maradt még két hét az árfolyamrögzítéshez
- Tartotta árfolyamát a forint
- Alig mozdult a forint árfolyama
- Vegyesen alakultak a forintárfolyamok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


