MSZP-kérdés
Írásbeli Orbánnak: alkalmas Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak?
Írásbeli kérdést tett fel az MSZP Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy megtudja, a kormányfő szerint továbbra is alkalmas-e Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak.
2013.05.23 17:39MTITelevíziós felvétel tanúsítja - írta közleményében az ellenzéki politikus -, hogy Kerényi Imre egy nyilvános rendezvényen annak a reményének adott hangot, hogy a Nemzeti Színház az új igazgatóval az élen "nem a buzikról fog szólni". Emellett a miniszterelnöki megbízott az új médiairányítás érdemének nevezte, hogy "olyan médiarendszert alkotott, ami az egyszer s mindenkori kormány rendelkezésére áll", továbbá elmondta, hogy szíve szerint megvonna minden támogatást a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől - idézte a rendező szavait Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő.
Megjegyezte: Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottként havi 600 ezer forint és gépkocsihasználat fejében azt a feladatot kapta, hogy megalapozza a tudatos nemzeti közjogi gondolkodást, őrizze és fejlessze a kulturális értékeket.
Mindezek alapján az MSZP képviselője egyebek mellett azt kérdezte Orbán Viktortól: miféle közjogi gondolkodást alapoz meg az, aki szerint "buzizással" lehet a művészi teljesítményt minősíteni, és a sokszínűség helyett a médiának a kormányt kell szolgálnia? "Hogyan védi a kultúra értékeit, aki az idézett módon gyaláz meg kulturális műhelyeket?" - tette fel a kérdést Lendvai Ildikó, hozzátéve, hogy a választ 15 napon belül kell megkapniuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


