Elrontották a korhatár-besorolást
Thriller este 10 előtt - 1,1 milliós bírság az RTL Klubnak
A médiatanács 1,1 millió forintnyi bírságot szabott ki az RTL Klubra, mert a csatorna idén februárban hibás korhatár-kategóriába sorolt és este 10 óra előtt kezdett vetíteni egy amerikai thrillert valamint annak ajánlóit.
2013.05.23 12:10MTI
A médiatanács műsorfigyelő szolgálatának - bejelentés alapján lefolytatott - vizsgálata megállapította, hogy az RTL Klub "18 éven aluliaknak nem ajánlott" kategória helyett 16-os karikával jelölte a "Gyilkosság online" című thrillert, amelyben részletesen és hosszasan mutattak be speciális módon kitervelt kínzási és gyilkossági módszereket.
A filmet 22 óra előtt kezdték vetíteni, ám a jogszabályok szerint a 18 éven aluliaknak nem ajánlott műsort egyrészt 18-as karikával kell jelölni, másrészt csak 22 óra és hajnali 5 óra között lehet sugározni.
A médiatanács tájékoztatása szerint a filmet beharangozó előzetesek szintén 16-os korhatár-besorolással és 22 óra előtt kerültek adásba négy alkalommal.
A médiatanács bírságának célja most is az, hogy a médiaszolgáltatót jogkövető magatartásra buzdítsa, annak érdekében, hogy a gyermekek védelmét célzó törvényi előírások hatékonyan érvényesüljenek - zárul a tanács szóvivői irodájának magyarázata.
Kapcsolódó írások:
- Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet
- Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
- Vitatja a Mal Zrt. a vízszennyezési bírság jogszerűségét
- Sértették az országgyűlés rendjét - pénzbírságot kapott két PM-képviselő
- Pálcát tört Bayer felett a médiatanács
- Ötmillió forintra bírságolta a Digi Kft.-t az NMHH
- Bírságot kapott a mutogató Belinelli
- Átvállalja tagjaitól a közúti bírságokat egy polgári társulás
- Burkolt reklámért 250 ezret fizet a TV2
- Tízmillióra bírságolta a Bloomberget a PSZÁF
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


