Törvénymódosítás
Trafik - tévedésből nyomott nemet két fideszes
A trafiktörvény módosításával a parlament kedden tízszázalékos garantált árrést biztosított a dohánytermék-kiskereskedőknek, és tovább bővítette a trafikokban árusítható termékek körét.
2013.05.22 17:30MTI
Fotó: MTI
Tévedésből szavazott nemmel kedden a parlamentben a trafiktörvény módosítására a fideszes László Tamás és frakciótársa, Pesti Imre; a két képviselő ezt szerdán közölte.
Pesti Imre azt közölte: tévedésből szavazott a trafiktörvény-módosítás ellen. Mint fogalmazott, "magam is a Fidesz-frakció álláspontját támogatom, és nem értek egyet a baloldal által hangoztatott kritikákkal".
Hozzá hasonlóan László Tamás is arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szavazás során tévesen nyomta meg a nem gombot. "A törvénymódosítás szellemiségével egyet értek, ebből csak az ellenzék csinál ügyet. Számomra az egészségügyi szempontok a legfontosabbak" - közölte a fideszes politikus.
A trafiktörvény módosításával a parlament kedden tízszázalékos garantált árrést biztosított a dohánytermék-kiskereskedőknek, és tovább bővítette a trafikokban árusítható termékek körét. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János és más fideszes képviselők javaslatát 222 igen szavazattal, 81 ellenében és egy tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. A Fidesz- és a KDNP-frakció igennel szavazott, három fideszes politikus - László Tamás és Pesti Imre mellett Ángyán József - azonban nemmel, párttársuk, Bencsik János pedig tartózkodott. Az ellenzéki frakciók és a független képviselők - a Fideszből nemrégiben távozó Balogh József kivételével - nemmel voksoltak.
Kapcsolódó írások:
- Trafik - tízszázalékos árrést szavaztak meg
- Trafik, KDNP: visszautasítják a gyanúsítgatást
- Trafik, MSZP: ha pártatlan az ügyészség, akkor nyomozást indít
- Tüntetettek a trafiktörvény ellen a Fidesz székházánál
- Fidesz: a mutyi ott van, ahol az MSZP központja van
- Mesterházy: intézményesítette a korrupciót a Fidesz
- Trafik - Orbán tagadja a politikai szempontok szerepét
- Fejlesztési miniszter: kizárólag a jogosultak ismerhették meg a pályázók listáját
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


