Tartalom, forma
A DK nemmel szavaz a kampányfinanszírozási javaslatra
A kereskedelmi médiumokra vonatkozó tiltások a közterületi plakátok irányába terelik majd a kampányt, "márpedig a közterületi plakátpiacot Simicska Lajos cégei uralják" - jelentette ki Molnár Csaba.
2013.05.22 15:28MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) képviselői tartalmi és formai okokból is elfogadhatatlannak tartják a kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatot, arra nemmel fognak szavazni - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Molnár Csaba.
A független képviselő hangsúlyozta, a választásokkal kapcsolatos törvényeket a parlamenti pártok korábban közösen készítették és közösen nyújtották be.
Miközben a beterjesztett indítvány korlátozza a pártok kampánytevékenységét, nem terjed ki a kormány közpénzből folytatott kampányára. Hozzátette, a javaslatból kimaradt a nyilvános kampányszámla intézménye és a jogszabály nem tiltja meg a "kormánypártokhoz fűződő álcivilek" kampányát.
A kereskedelmi médiumokra vonatkozó tiltások a közterületi plakátok irányába terelik majd a kampányt, "márpedig a közterületi plakátpiacot Simicska Lajos cégei uralják" - jelentette ki.
A párt tagjai nem szavaznak majd a választási eljárási törvényről - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Külügy: ne vonják be Magyarországot a német választási kampányba!
- Megint titokban alakítják át a választási rendszert?
- Schiffer: Orbán nem rasszista, nem antiszemita
- Videók: Fradi: bojkott, Kispest: emelt jegyárak, MK-döntő: fővárosiak kizárva, román kettős mérce
- Vita a média szerepéről a gyűlöletkampányban
- Bajnai, a "szívtelen ember" a Hajdú-Bét károsultjainak pénzéből kampányol?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


