Ahol ediig is kellett, ott nincs változás
Kötelező tüdőszűrés Szabolcsban
Kötelező tüdőszűrést rendeltek el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a többi területen, ahol eddig kötelező volt a vizsgálat, nincs szükség hosszabbításra.
2013.05.22 10:09MTI
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleménye szerint a kötelező tüdőszűrés meghosszabbítására - amelyek egy évre szóló határozatok, és ezekben a hetekben jártak, illetve járnak le - Budapesten, illetve az agglomerációhoz tartozó 18 településen, továbbá a Csongrád megyei Kisteleken, valamint Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben nem lesz szükség.
A jelenleg érvényes szabályozás szerint a megyei tiszti főorvosok ott rendelnek el kötelező tüdőszűrést a 30 éves és annál idősebb lakosságnak, ahol az új megbetegedések száma százezer emberre vetítve meghaladja a 25-öt.
Az ÁNTSZ közlése szerint az új megbetegedések alacsony száma indokolja a hazai kötelező tüdőszűrési rendszer átalakítását, és a területi alapon elrendelt tömeges szűrések helyét jövő évtől a rizikócsoportok célzott vizsgálata veszi át. Így kiemelt figyelmet kapnak a hajléktalanok, a HIV-pozitívak, a büntetés-végrehajtásban dolgozók, az elítéltek és egyes egészségügyi dolgozók.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy a szűrővizsgálatoknak kulcsszerepük van a betegségmegelőzésben. Jelenleg folyamatban van a szervezett lakossági szűrővizsgálatok rendszerének megújítása, hogy a méhnyakrák- és a vastagbélrák-megbetegedések száma is csökkenjen.
Az ÁNTSZ hangsúlyozza, hogy az értesítés alapján végzett vizsgálatok ingyenesek, kérik, hogy akiket vizsgálatra hívnak, éljenek a betegségmegelőzés ezen eszközével.
Kapcsolódó írások:
- Tüdőembóliát kapott az angol válogatott korábbi kapusa
- Ismét kórházba került Nelson Mandela
- Emmi: átalakul a tüdőszűrés rendszere
- Jövő áprilisban megszűnhet a tömeges tüdőszűrés
- Súlyos tüdőgyulladással küzd Chávez
- Új vírust azonosítottak Nagy-Britanniában
- Több millió dollárt kap a popcorntüdős beteg
- Ha kiköpjük a tüdőnket, az még nem árthat a szívnek
- Képek jelzik a tüdőrák veszélyt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06