A KÖSZKE-program
Százhalombattán közösségikert-mozgalmat hirdettek
Telkük gondozását vállalni nem tudó, illetve az elhanyagolt területekből virágzó kerteket varázsolni kész városlakók jelentkezését várják Százhalombattán az úgynevezett közösségikert-mozgalom keretein belül.
2013.05.18 17:53MTIA Pest megyei településen meghirdetett Közösségi Százhalombattai Kertek (KÖSZKE) mozgalom lényege, hogy a művelésről lemondó telektulajdonosok beleegyezésével, az önkormányzat szakmai segítségével a vállalkozó kedvű emberek kertet varázsoljanak az elhagyott területekre - mondta Nyilas Hajnalka, a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-nek.
A KÖSZKE-programban olyan használaton kívüli városi és magántulajdonú területek vehetnek részt, amelyeket magánemberek önkéntes közössége vesz művelésbe, s amelyeken várhatóan zöldséget, virágot, fűszernövényeket, gyümölcsöt termesztenek majd. Az akcióra június 14-éig lehet jelentkezni a város honlapján megjelölt módokon.
A közösségi kertek elterjedése a második világháború idejére nyúlik vissza, amikor főként Angliában, az élelmiszerhiányból fakadóan számos ilyen kert született. Az emberek elhagyatott foghíjtelkeken, városi udvarokon termesztettek haszonnövényeket, hogy így segítsen magán az ország. Ezek a győzelmi kertek” aztán Amerikában és Európában is megjelentek, de szép számmal művelnek ilyen kerteket Kanadától, Európán át egészen Új-Zélandig.
A városi kertészkedés közösségbe szervez különböző korú és hátterű embereket, akik a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is gyakorolják: környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak. A kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06