Hidak és hídépítők napja
Tarlós: gyalogoshidak épülhetnek Budapesten
Középtávon több gyalogoshíd is épülhet Budapesten a Fővárosi Közgyűlés által nemrégiben elfogadott Duna-tanulmány szerint - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten.
2013.05.16 17:18MTIA Hídépítők Egyesülete által az idén először, a hidak és hídépítők napja alkalmából rendezett ünnepségen a főpolgármester elmondta: a nemrég felújított Szabadság híd és a Margit híd után a Lánchíd felújítása következik, valamint sürgető a Petőfi híd rekonstrukciójának előkészítése is.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára elmondta, hogy csütörtökön írt alá egy nyilatkozatot a minisztérium részéről a budapesti hajózás fejlesztésének támogatásáról, amelyre megfelelő pályázatok esetén európai uniós források állnak majd rendelkezésre.
Az MTI kérdésére válaszolva az államtitkár szólt arról is, hogy a határ menti program keretében most jelenik meg a közbeszerzési kiírás a komáromi új Duna-híd tervezésére; ezt a beruházást a 2014-től induló európai uniós költségvetési időszakban Magyarország rendelkezésére álló forrásokból finanszírozzák - mondta Völner Pál. Hozzátette: a határ menti program keretében a szükséges megállapodásokat Szlovákiával már megkötötte Magyarország.
Ugyancsak a program keretében valósul meg az esztergomi teherkompjárat és az ahhoz kapcsoló fejlesztések - hívta fel a figyelmet Völner Pál. Megemlítette, hogy jelenleg is zajlik az M0-áson a hidak építése, de ez nemcsak közlekedési célokat szolgál: "a közlekedési cél önmagában még nem érték, de a gazdaság teljesítménye függ a jó infrastrukturális kapcsolatoktól. Számos olyan terület van, ami közlekedés nélkül nehezen tud érvényesülni" - fogalmazott.
A hidak és hídépítők napja alkalmából a Hídépítők Egyesületének központjában felállították és megáldották Nepomuki Szent János, a hidak és hajósok védőszentjének szobrát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


