A különadó csak az állami szektort sújtja
Kormányszóvivő: folyik a strasbourgi ítélet elemzése
Jelenleg az illetékes tárcáknál folyik az elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítése ügyében született strasbourgi ítélet elemzése és ezután dönt a kormány arról fellebbez-e.
2013.05.14 14:36MTIGiró-Szász András egy más témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a fellebbezés benyújtására - ha ilyen döntés születik - három hónap áll rendelkezésre.
További kérdésre válaszolva hozzátette: emlékei szerint közel ezer korábbi alkalmazottat érinthet ez a kérdés összesen. Ha minden esetben a kormány veszítene, akkor ötmilliárd forintot kellene kifizetni. Ugyanakkor egyelőre egy esetben született ilyen döntés - jegyezte meg. Arról, hogy terveznek-e esetleg külön alapot elkülöníteni azt mondta: a kormánynak négyszázmilliárdos tartaléka van csak az idénre.
Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy egy elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítésének egy részét 98 százalékos különadóval sújtotta - mondta ki kedden Strasbourgban nyilvánosságra hozott első fokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Az ítéletet az N. K. M. monogramú panaszos ügyében hozták. Az 1954-ben született, budapesti lakhelyű nő harminc éven át volt a Külügyminisztérium alkalmazottja, mígnem 2011 május 27-ikén elbocsátották. Végkielégítésének a 3,5 millió forint fölötti részét - jelen esetben 2,4 millió forintot - 98 százalékos adóval sújtották. Beadványában - az európai emberi jogi egyezmény 1. számú jegyzőkönyvének 1. cikke alapján - tulajdonhoz való jogának, valamint e joggal összefüggésben a hatékony jogorvoslathoz való jogának, valamint a diszkrimináció tilalmának a sérelmére hivatkozott.
Ez utóbbi két kapcsolódó jogalapot az egyezmény 13., illetve 14. cikke fogalmazza meg. A jogorvoslati lehetőség hiánya mellett a diszkriminációra azzal hivatkozott a panaszos, hogy a különadó csak az állami szektort sújtja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06