Fideszes és KDNP-s politikusoktól
Írásban kér nyilatkozatot trafikügyben a DK
Akik nem küldik vissza a dokumentumot, azok esetében ezt annak a beismerésének fogják tekinteni, hogy büntetőjogi értelemben "bűnösök ebben az ügyben".
2013.05.13 13:32MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) azt várja, hogy a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői, illetve polgármesterei nyolc napon belül írásban nyilatkozzanak arról, nem vettek részt a trafikpályázatok előkészítésében és nem tettek javaslatot a nyertesek személyére.
A független Molnár Csaba hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: valamennyi fideszes és kereszténydemokrata parlamenti képviselőnek, illetve több kormánypárti polgármesterhez is eljuttatnak egy nyilatkozatot.
Hozzátette: ebben büntetőjogi felelősségük teljes tudatában "kell kijelenteniük", hogy sem formális, sem informális módon nem vettek részt a trafikpályázatok előkészítésében. Emellett arról is nyilatkozniuk kell, hogy nem kapták meg a pályázaton részt vevők nevét, nem tettek javaslatot a nyertesek vagy vesztesek személyére, illetve nem vettek részt "semmilyen trafikokkal kapcsolatos" megbeszélésen.
Akik nyolc napon belül nyilatkoznak, azoknál a DK megvizsgálja, hogy igazat mondanak-e - jelentette ki. Akik nem küldik vissza a dokumentumot, azok esetében ezt annak a beismerésének fogják tekinteni, hogy büntetőjogi értelemben "bűnösök ebben az ügyben".
Azoknak a névsorát, akik nem szignálják a nyilatkozatot, elküldik a sajtóhoz, illetve mellékelik az ügyészségen korábban megtett feljelentéshez.
Elképzelhetetlen, hogy ellenzéki képviselők befolyásolni tudták a pályázatokat - válaszolta arra a kérdésre, hogy miért csak fideszes és KDNP-s politikusoknak küldik el a nyilatkozatot.
Kapcsolódó írások:
- Parlamenti vizsgálóbizottságot szeretne az LMP trafikügyben
- MSZP: a trafikokkal kapcsolatos korrupciót központilag szervezték
- Trafik - Szekszárd polgármestere szerint nem történt semmi törvénytelen
- Megváltozott munkaképességűek 280 koncessziót nyertek el
- Feljelentésként továbbította a szocialisták kérdését a legfőbb ügyész
- Rogán szerint is kompenzálni kell a vesztes trafikosokat
- Fagylaltot és jégkrémet is árulhatnának a dohányboltok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


