"Alkotmányos hivatásához méltóan viselkedett"
LMP: "puha vétónak" tartják Áder döntését
Az LMP véleménye szerint Áder János köztársasági elnök az alkotmányos hivatásához méltóan viselkedett, amikor visszaküldte a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvényeket.
2013.05.09 12:20MTI Csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András azt mondta, a köztársasági elnök döntését egy "puha vétónak" tartják, mert Áder János akár az Alkotmánybírósághoz is utalhatta volna a törvényeket. Egyúttal viszont tartják magukat ahhoz a gyakorlathoz, amelyik szerint egy párt nem szólítgat fel köztársasági elnököt arra, hogy mit tegyen - mondta.
Az LMP társelnöke az államfő átiratára hivatkozva arról beszélt, hogy a közérdekű adatközlést újraszabályozó törvény alkotmányossági szempontból is aggályos, ráadásul mindkét jogszabály komoly jogbiztonsági problémákat vet fel.
A független képviselő elmondta: az LMP arra készül, hogy 2014-ben valamennyi közvagyonnal kapcsolatos szerződést és pályázati dokumentációt nyilvánossá teszi.
Áder János a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott jogszabályokkal nem ért egyet.
Álláspontja szerint az információs önrendelkezési jogról szóló törvény módosítása a közérdekű adatok megismerése tekintetében jogalkalmazási nehézséget okozhat. A másik jogszabályban pedig szerinte olyan rendezetlen kérdések maradtak, amelyek az agrárkamara működésképtelenségéhez vezethetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


