P.-Laborc-ügy
MSZP: Ágh Péter "tudathasadásos állapotban van"
Az MSZP visszautasítja Ágh Péter szavait, akiről a szocialisták szerint látszik, hogy "tudathasadásos állapotban van".
2013.05.04 15:55MTIÍgy reagált az Ágh Péter szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra az MSZP szóvivője.
Török Zsolt az MTI-nek azt mondta: Ágh Péter egy olyan párt tagja, amelynek elnöke, Orbán Viktor "a Fekete Sereg vezérével fényképezkedett", olyan kormányt támogat, amelyik az azeri "baltás gyilkos hazaengedését fontosabbnak tartotta, mint a haza becsületét" és olyan párt székházába jár, ahol "egy fideszes gyilkos látott el rendezői feladatokat".
A szombaton nyilvánosságra került információk után P.-ügyben és maffiaügyben Ágh Péter és a Fidesz forduljon a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánoshoz - jelentette ki az MSZP szóvivője.
Szavai szerint a rendőrség ugyanis a Lázár Jánossal és a korábban általa vezetett önkormányzattal "üzleti kapcsolatban álló személyeket" állított elő Hódmezővásárhelyen.
Ágh Péter szombati, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: a Fidelitas választ vár a baloldaltól arra, ki vagy kik adtak megrendelést a magyar maffiának a lejáratások megszervezésére a 2010-es országgyűlési választások előtt. A szervezet országos elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a "maffiabaloldal" erkölcsileg megbukott szereplőinek nincsen helye a közéletben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06