A gyermekeket segíti
11 éve nem veszi fel tiszteletdíját Rétság alpolgármestere
Tizenegy éve nem veszi fel tiszteletdíját Rétság alpolgármestere; Katona Ernő (Fidesz-KDNP) önkormányzati munkája kezdetétől, 2002-től egy gyermekeket segítő alapítványnak ajánlja fel a pénzt.
2013.05.02 19:44MTIKatona Ernő elmondta: az általa 1997-ben alapított, rétsági székhelyű Kölyöksziget Alapítvány kapja meg rendszeresen az éves tiszteletdíjat és annak járulékait.
Az alapítvány céljai közé tartozik a gyerekek tehetséggondozása, személyiségfejlesztése, valamint a sérült funkciók fejlesztése, a fogyatékkal élő gyerekek egészségügyi ellátása, rehabilitációja.
A Kölyöksziget Alapítvány többek között ruhák, csizmák vásárlásával, rendezvények költségeinek átvállalásával, utazások finanszírozásával segítette a városi Kereplő Néptánc Együttest, utaztatási támogatást adott, illetve anyagilag segítette az általános iskolások rendezvényeit, hozzájárult fogyatékkal élő gyerekek alternatív kezeléséhez és a segédeszközök költségeihez, továbbá gyermekek nevelésével és oktatásával foglalkozók oktatási költségeihez is.
A civilben orvosként dolgozó Katona Ernő 2002-től tagja a Nógrád megyei Rétság város önkormányzatának. Az éves felajánlások a költségvetés kiemelt előirányzatait érintik, annak módosításáról döntenie kell a képviselőtestületnek. Rétság önkormányzata áprilisi ülésén hagyta jóvá az idei tiszteletdíj és költségátalány összesen 904 200 forintos átadását a civil szervezet számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


