Országgyűlés
Törvényben rögzíthetik a rezsicsökkentést
Újabb kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők a hét első napján törvénybe foglalhatják az eddig bevezetett, valamint a nyárra tervezett rezsicsökkentéseket.
2013.04.28 16:46MTIA Ház ülése hétfőn 13 órakor a megszokott rendben kezdődik, a napirend előtti felszólalásokat az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követik.
A határozathozatalok során fideszes képviselők kezdeményezésére törvényben rögzíthetik a január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentést, valamint a lakossági víz-, csatorna- és szemétszállítási díjak július 1-jétől tervezett ugyanilyen mértékű mérséklését.
Ugyancsak kormánypárti kezdeményezésre elítélhetik Viviane Reding uniós igazságügyi biztos Tobin-ügyben tett lépéseit. A parlament határozati javaslatban hívhatja fel a brüsszeli politikust, hogy tegyen meg mindent az európai igazságügyi együttműködés megvalósulása érdekében.
Zárószavazás várható emellett a köznevelési törvény módosításáról, amelyet a kereszténydemokrata Michl József kezdeményezett a közelmúltban bevezetett jogszabály gyakorlati alkalmazása során felvetődött kérdések rendezésére.
A hétfői ülésnap végén az erdőtörvény módosításáról kezdődik általános vita, majd feltehetően az esti óráktól korábban tárgyalni kezdett javaslatok kerülnek ismét napirendre.
Kedden az egyházügyi törvény alaptörvény változtatásával összefüggő módosításait kezdi tárgyalni a Ház.
A nap további részében terítékre kerül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tavalyi beszámolója, a fémkereskedelemről szóló törvényjavaslat, valamint a közraktározásról szóló jogszabály-változás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06