Feszített tempóban
Megkezdték a balatoni szúnyogirtást
A csapadékos időjárás és hirtelen jött felmelegedés kedvez a szúnyogok szaporodásának, ezért feszített tempójú irtásra kell számítani Balatonon.
2013.04.26 15:23MTISáringer-Kenyeres Tamás, a munkát irányító szakértői csoport vezetője a térségben pénteken megkezdett biológiai irtás kapcsán elmondta: az elmúlt napokban egyre több vérszívó lepte el a Balaton partját, ami miatt az irtást a szokottnál korábban el kellett kezdeni.
Pénteken légi biológiai irtást végeznek az üdülőrégióban, amit célszerű lenne 1900 hektáron végrehajtani, de a természetvédelmi területek, illetve légügyi tiltások miatt csak 1500 hektáron tudják végrehajtani. A szakember arról is beszámolt, hogy nem lehetett előbb elkezdeni az irtást, mert ki kellett várni azt az időszakot, amikor a szúnyoglárvák kellően érzékeny stádiumba kerülnek, és hatásossá válik ellenük a biológiai védekezés.
Arra kell számítani, hogy hamarosan szükség lesz egy kémiai irtás bevetésére is, és az idei nyári szezonban a korábbi éveknél több biológiai, valamint kémiai védekezésre lesz szükség. Ennek költsége 50-70 millió forint körül alakul, amely keret rendelkezésre áll. Az összeg felét az állami turisztikai célelőirányzatból a Magyar Turizmus Zrt. biztosítja, a másik felét az érintett önkormányzatok állják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06